Az éves elemzés során azt vizsgálom meg, számodra miről szól a következő, azaz a 2024-es év.
Ez egy olyan hanganyag, illetve ha kéred, írásos jegyzet, ami hónapról hónapra lebontva megmutatja az előtted álló év energiáját.
A lélek szintjén milyen témák villognak, aktuálisak már most is, hogyan indulhat el egy transzformatív változás, hogyan fordíthatod előnyödre, és ha van konkrét kérdésed, bizonyos életterülettel kapcsolatban, akkor azt meg tudjuk beszélni.
Mik a blokkok, akadályok, mit tudsz tenni a vágyaid irányába, és bármilyen emberi kapcsolatra is rá tudsz kérdezni.
A tisztánlátó lélekolvasást fogom használni, mint alapeszköz, de téma függvényében orákulom kártyát, ingát,akasha olvasást, egyéb eszköztárat is fogok használni.
A jövő nem fix, nincs kőbe vésve, vagy maximum bizonyos pontok.
Kaptál szabad akaratot és magaddal hoztad a szabad választás lehetőségét is.
Alternatív idővonalak vannak, amik tőled függően valósulhatnak meg.
Vannak azonban történések, amiket lélek szintjén megtapasztalni vágysz, ezeket nem nagyon tudod elkerülni, maximum késleltetni.
De nagyon nem mindegy, hogy egy helyzetből mit hozol ki, hogyan állsz hozzá, hogyan készülsz fel rá, majd mit viszel tovább belőle és hogyan éled meg.
Erre az olvasásra/elemzésre december utolsó heteiben fogok hangolódni, hogy januárban már mindenki hallgathassa, olvashassa a saját személyes éves előrejelzését, és kérdezni is lehetőségetek legyen.
Így a januárt már egy nyitott és fókuszált tudatossággal tudjuk elkezdeni és megélni.
Ha telítődik a létszám, vagy elérjük december közepét a jelentkezést le fogom zárni.
Ezek a hanganyagok abban segítenek, hogy amikor először hallgatjuk meg, akkor összekapcsolódjunk azokkal az energiákkal, ha úgy tetszik sorskódokkal, amiket az adott évben szeretne a lelkünk megvalósítani, megélni.
Áttekintjük, hogy melyek azok a részek, amelyeket meg tudunk haladni, hol van még szükség önmunkára,fejlődésre, illetve a szóban forgó év tapasztalatai milyen téma, terület körül körvonalazódnak majd.
Ezáltal egy sokkal tudatosabb megélést kapunk, így könnyebben maradunk a középpontunkban.
Ismerd meg a lehetőségeket, minőségeket, energiákat amik rád várnak.
Legyen egy képed arról, mit tudsz kihozni ebből az évből. Tudni fogod hol fejlődhetsz, segíti a megértést, hol érhetnek tanítások.
El tudod dönteni, mi az amin változtatnál, milyen irányba szeretnél indulni.
Nem megkötést ad, nem programot, hanem a választás szabadságát.
Ez az elemzés mindig nálad lesz, hónapról hónapra nyitja a teret, utólag is érdemes lesz meghallgatni, sokszor csak akkor értjük meg igazán amikor már épp történik velünk az adott szituáció.
Ne felejtsd el, hogy mindig szabad akaratod van, rengeteget számít a hozzáállás, a hanganyag segítségével ez is könnyebben megy majd.
A visszajelzések alapján az eddigi előrejelzések, lélekolvasások mély megértést, új nézőpontot, tudatosságot és beteljesülést adtak.
Úgy érzem, hogy ez hasznos segítség lehet a mindennapokban, segít tájékozódni életünkben, hogy miért történnek velünk bizonyos dolgok, főleg ha esetleg ismétlődnek bizonyos szituációk,
illetve segít, hogyan lehet feloldani az azokban rejlő feszültségeket.
Azért fogalmazok gyakran úgy, hogy megtörténhet, lehet, stb. mert amikor készítem, akkor az még nem látszik, hogy menet közben megoldasz-e egy fontos kérdést, meggyógyulsz-e egy témában.
Ha igen, akkor arra a tapasztalásra már nincs szükséged.
Ezért a feltételes mód, mert vannak olyan témák, amikben nagyobb az esély a szabad akartra és a belső munkára.
Ha nem történik meg valami jó, ami az előrejelzésben szerepel, nem rontottál el semmit, ez nem vész el, mivel ezt előirányoztad magadnak, később megkapod.
Megpróbálod elkerülni, de nem sikerül – ez azért van, mert nem éretted meg, hogy mit akar tanítani az adott helyzet.
Elméből nem lehet ezeket a dolgokat elkerülni, csak a szíven keresztüli megértés által. Vannak olyan szituációk amik egészen addig ismétlődnek, akár különböző élet területeken, amíg meg nem értjük az adott tanítást, fel nem oldjuk a blokkokat, másképp nem döntünk lélek szintjén is.
Nem, nem mondom meg a jövőt. Egyrészt mert több alternatív jövő szál van, ha úgy tetszik, másrészt pedig senkitől nem venném el a jövő megtapasztalásának lehetőségét.
Ez a hanganyag a szabadságot támogatja.
Hogy tudj tudatosan választani, megélni, tapasztalni.
Egyfajta finom útmutatás, energia, ami együtt rezdül a lelkeddel.
Így nem fogod magad olyan elveszettnek érezni a történések sokaságában.
Könnyebben hozhatod így ki ebből az évből a legjobbat.
Nagyon fontos, hogy ez nem jóslás!
Az éves értékelés teljes értéke: 60.000 Ft
Ehelyett most csak 17.000 Ft-ért megkapod